Skip navigation

8.3 Felszín alatti csepegtető öntözés

Tanulási célok

Ennek a leckének az a célja, hogy

megismerje a mikroöntözés felszín alatti változatának alkalmazási előnyeit, hátrányait.

Tanulási idő

Tanulási idő 45 perc

A kemény, kb. 1 mm falú csepegtető cső földalatti elhelyezésének több előnye is van a felszíni telepítéssel szemben:

  1. az öntözővíz adagolása során nincs párolgási veszteség, a talajfelszín teljesen szárazon tartható;
  2. az evaporáció elmaradása miatt a felszínen nem koncentrálódnak a vízben oldott sók;
  3. szántóföldön a csöveket nem kell tavasszal letelepíteni, majd ősszel összegyűjteni;
  4. a csepegtető csövek nem akadályozzák a felszínen folyó munkákat, például a mechanikai gyomirtást;
  5. a csövek nincsenek kitéve a Nap UV sugarainak, valamint a hőmérséklet-változásokból adódó elöregedési, lebomlási folyamatoknak, így élettartamuk hosszabb lehet;
  6. ültetvények esetében a gyökerezési mélység nagyobb lesz (a cső 70 cm mélyen is telepíthető), így a fák kidőlésének veszélye kisebb, a támrendszer elhagyható;
  7. egyes kultúrákban csökken a gyomosodás és a gombák okozta fertőzés veszélye;
  8. az öntözött területen nem láthatók az osztó- és szárnyvezetékek, így az a természetes környezet képét mutatja;
  9. az eltemetett alkatrészek csökkentik az emberi vagy állati (pl. madarak, vaddisznó) rongálás veszélyét;
  10. az alkalmazott tápoldatok hasznosulása magasabb, mint a felszíni változat esetében, mert a víz nem szivárog át egy gyökérmentes rétegen, ahol az elemek egy része lekötődhet;
  11. magasabb sótartalmú és tisztított szennyvizek is alkalmazhatók.

A gyártók napjainkban speciális, földbe fektethető csepegtető csöveket is gyártanak. Ennek műszaki kialakítása lehet kémiailag kezelt csepegtető elemmel szerelt, mikor is a vegyszer akadályozza a gyökér növekedését.

A csepegtető elemek nyílását úgy alakítják ki, hogy az a víz nyomására nyíljon ki.

További műszaki megoldás, hogy a csepegtető elemben elhelyeznek egy membránt, mely üzemen kívül a víz csöpögését, a gyökér behatolását hivatott megakadályozni.

A vékony, kb. 0,2 mm falú csepegtető cső földalatti elhelyezésének több előnye is van a felszíni telepítéssel szemben:

- a szél nem fújja el a telepítési helyéről;
- a napsütés hatására nem nyúlik meg, mely a cső gyűrődését, a víz átfolyásának megszűnését okozhatja.

A vékonyfalú csövek esetében a levegőszelep használata nem kötelező, mert a kialakuló vákuum hatására a cső fala képes összelapulni és a szívóerőt megszüntetni.

8.3.1 ábra: Felszín alatti csepegtetőcső nedvesítése a felszínen
(Fotó: Tóth Á.)

Üzemeltetésük azonban néhány problémát is felvet.

  1. Szántóföldön a csövek elhelyezésével ágyásokat alakítunk ki, melyek 4-5 évig lesznek művelés alatt. A talajművelés során a gépeknek évről-évre pontosan ugyanazon a helyen kell dolgozniuk.
  2. Szántóföldön a csöveket 4-5 évente ki kell emelni.
  3. A gyökerek behatolhatnak a kijuttató elembe, így eltömik azokat. A gyakorlat szerint amennyiben az öntözési szezonban, a növény szükségleteinek megfelelően folyamatosan öntözünk, kémiailag kezelt csepegtető elemet (ROOTGUARD®) és savas kémhatású műtrágyákat alkalmazunk, a behatolással nem kell számolnunk. A mélyebb (25-70 cm) telepítés ugyancsak csökkenti a behatolás esélyét.

A ROOTGUARD® technológia megakadályozza a gyökerek behatolását a csepegtető elemekbe, mert a gyártás során olyan kémiai (TREFLAN®) anyagot kevernek az alapanyagba, mely szántóföldön lassan oldódik ki, így 10-20 évig biztosít védelmet. Ezt a technológiát már nem alkalmazzák Európában.
Ehelyett a csepegtető elem kilépő nyílásához réz tartalmú anyagot építenek be, mely akadályozza a gyökércsúcs növekedését. Ilyen termék a Rain Bird XFS csepegtető cső.

A videofilmen bemutatásra kerül a felszín alatti csepegtetőcső telepítése.

  1. A kijuttató elemekbe visszaszívás hatására talaj kerül, mely eltömíti azokat. A terület mélyebb pontjain a víz kiszivárog az öntözési szakasszal határolt csepegtető csövekből és a magasabb pontokon vákuum keletkezik, mely besodorja a talaj szemcséit. A folyamat megakadályozására levegőszelepeket kell magasabb pontokon a rendszerbe beépíteni.

    Napjainkban speciális kialakítású csepegtető elemeket is alkalmaznak, melyek szívás esetén lezárják a kijuttató nyílást.

  A videofilmen a cseppcső antiszifon működése figyelhető meg.

 

  1. A csepegtető csövek mosására külön gerincvezeték kiépítése szükséges. A mosó vezetéket kettős funkcióban (öntözés-mosás) beépítve az ágyások hosszúságát meg lehet duplázni. Ebben az esetben ugyanis a csepegtetőcsöveket mindkét végükön ellátjuk vízzel.

8.3.2 ábra. Felszín alatti csepegtető öntözés sematikus elrendezése
(Grafika: Aquarex '96 Kft.)

  • Ez a technológia alkalmas a fizikailag tisztított szennyvizek elhelyezésére is, mert nem érintkezik a termés a vízzel. A benne levő baktériumok, vírusok a talajban elpusztulnak.
  • Alkalmas olyan gyepfelületek öntözésére, ahol az igénybevétel folyamatos, így a felső öntözés hátráltatja a használatot. Akár futballmeccs idején is lehetőség van a vízpótlásra.
  • Lejtős területeken nincs megfolyás, a csövek látványa nem zavaró egy jól gondozott kertben.

A gyümölcsösökben a telepítéshez megfelelő berendezés szükséges, mely megnyitja az árkot és egyenletes mélységben helyezi el a csövet.
A telepítés mélysége 10-70 cm közötti, mely függ a növény gyökerezési mélységétől és a talaj mechanikai összetételétől.

A csepegtető elemek távolsága szántóföldön általában 20-30 cm, gyümölcsösben a tőtávolság függvényében 0,25-5 m, a javasolt vízáram 2 l/h kijuttató elemenként.

A cső falvastagság a szántóföldi zöldségtermesztésben 0,2-0,25 mm (8-10 mil) között legyen, mivel a vékonyabb cső nem bírja a gépi telepítést.

Az alkalmazott nyomás általában magasabb lehet, mint a felszínen telepített változatoknál, mivel a kijuttató elem körül a talaj telítődik vízzel, ezzel csökkenti a vízáramot. A telepítés után ugyancsak nagyobb nyomást alkalmaznak azért, hogy a cső felvegye a kör alakú keresztmetszetet.

Ültetvényekben 0,5 mm (20 mil) feletti falvastagságú csövet használjunk.

A külföldi tapasztalatok alapján az eltemetett csepegtető öntözést mediterrán jellegű termőhelyeken érdemes alkalmazni, ahol a tenyészidőszak hosszabb a hazainál, esetleg folyamatos a termesztés az év során.

Hazai alkalmazását a vagyonvédelem, a sorok felszínének művelése indokolhatja.

8.3.3 ábra. Felszín alatti csepegtetőcső fektető gép
(Fotó: Tóth Á.)

A videofilmen– riportokon keresztül (angol) – bemutatásra kerülnek a felszín alatti csepegtető öntözés előnyei.

A videofilm bemutatja a felszín alatti csepegtető öntözés tervezését, kivitelezését.

A videofilmen követhető egy kis gyepterület öntözésének tervezése, kivitelezése felszín alatti csepegtető rendszerrel.

Irodalom

BRESLER, E.: 1978. Analysis of trickle irrigation with application to design problems.
Irrig. Sci, 1: 3-17. p.

BUCKS, D. A. - NAKAYAMA, F. S. - WARRICK, A. W.: 1982. Principles, practices and potentailites of trickle (drip) irrigation. ADV. Irrig, I: 219-297.

BURT, C. M. - STYLES, S. W.: 1994. Drip and microirrigation for trees, wines, and row crops. ITRC, California Polytechnic State University, San Luis Obispo.

DASBERG, S. - BRESLER, E.: 1985. Drip Irrigation manual.
International Irrigation Information Center. Volcani Center, Bet Dagan.

Javasolt irodalom

TÓTH, Á.: 2011. Öntözési praktikum.
Visionmaster Kiadó, Gödöllő.

Feleletválasztós teszt

Kérdés

Miért szükséges levegőszelep beépítése keményfalú csepegtetőcső felszín alatti telepítése során?

Answers

Mert nélküle a magasabb pontokon vákuum keletkezik, mely besodorja a talaj szemcséit a csőrendszerbe.

Mert a gyökereknek oxigénre van szüksége.

Mert így biztosítható a víz azonnali megindulása.

Visszajelzés

Feleletválasztós teszt (több jó válasz)

Kérdés

Melyek a felszín alatti csepegtető alkalmazásának előnyei?

Answers

Az öntözővíz adagolása során nincs párolgási veszteség.

A csövek nincsenek kitéve a Nap UV sugarainak, valamint a hőmérséklet-változásokból adódó elöregedési, lebomlási folyamatoknak, így élettartamuk hosszabb lehet.

A csövek keresztmetszete nem változik a hő hatására.

A csepegtető csövek nem akadályozzák a felszínen folyó munkákat.

Visszajelzés