Az öntözővíz minősége az alábbi területeken okozhat problémát a növénytermesztési térben:

- szikesedés,
- a víz beszivárgásának lassulása,
- egyes elemek mérgező mennyisége,
- egyéb hatások.

• A szikesedés jelenségéről beszélünk, ha a talajban az oldható sótartalom növekszik, és ez károsan befolyásolja a növény életét. A sótartalom származhat a felszínhez közeli talajvízből, vagy a kijuttatott öntözővízből. Amennyiben a helytelen vízszállítás, vízadagolás miatt megemelkedő talajvízszint a só forrása, úgy a jelenséget másodlagos szikesedésnek nevezzük. A sók különböző típusok lehetnek, de vízben jól oldódnak, ezért azzal együtt mozognak a talajszelvényben.
  Többlet víz adagolásával ezek a sók mélyebb rétegbe moshatók, ahol már nem fejtenek ki káros hatást a növényre. A többlet víz adagolását a só lemosására kilúgzásnak (leaching) nevezzük és akkor hajtható végre, ha a rendelkezésre áll jó minőségű víz, a talaj vízvezetőképessége jó és a talajvíz mélysége lehető teszi a művelet elvégzését.
  
  
• A beszivárgás lassulása tócsásodást idéz elő a talaj felszínén, mely hosszabb idő után a talaj rossz oxigén ellátását, a gyökerek fulladását okozhatja. Két tényező befolyásolja az öntözővíz hatását a beszivárgásra, az összes sótartalom és a nátrium aránya a kalcium és magnézium tartalomhoz képest. Az alacsony sótartalmú víz magas nátrium aránnyal csökkenti a beszivárgást. Szélsőséges esetben az esővíz is csökkenti a beszivárgást, mivel a talaj felső vékony rétegében a sók kilépnek a mikroaggregátumok szerkezetéből, ezzel diszpergálva azt és egy vékony, tömör, vízzáró réteg keletkezik.
  
  
• Az öntözővízben lehetnek olyan sók is, melyek jelenléte gátolja a növény fejlődését. A hatás mértéke függ a növény fajától, fejlődési állapotától.
  Ezek az ionok a klór, nátrium és a bór. A káros hatás összeadódik a magas sótartalom, a levegőtlenség tényezőivel, ezek együttes megjelenése a levél nekrózisa, sárgulás.
  A mérgezés létrejöhet a növényzet levelén keresztül is, ha az ionok felső öntözéssel rákerülnek. A levélre kerülő sók közül a nátrium és a klór tartalmúak veszélyesek.
  
  
• Számos növénytermesztési probléma köthető a gyenge öntözővíz minőséghez.
  A magas nitrogén tartalom befolyásolja a növény ellenállóképességét, a termés beérésének idejét.
  A víz kémhatása egyes ionok felvételét lehetetlenné teszi, így hiánytünet jelenhet meg.
  A növényen, a termésen üledék csapódik ki felső öntözés esetén, mely befolyásolja az eladhatóságot.
  A víz károsíthatja az öntözőtelep elemeit, ez inkább a kutak vizére jellemző.

1.4.1 táblázat. Útmutató az öntözővíz vizsgálati értékeinek elbírálásához
AYERS,R.S.-WESTCOT,D.W.: 1976. Water quality for agriculture

Az öntözővíz minőségének megítéléséhez minden esetben laboratóriumi analízist kell végezni. Különösen fontos ez a talaj nélküli termesztés esetén, ahol valamennyi tápelemet vízben adagolunk. A szükséges pótlás megállapításához tudnunk kell a természetes úton rendelkezésre álló mennyiséget.

Minden esetben meg kell határozni a következő Ca²⁺, Mg²⁺, Na⁺, NH₄⁺, K⁺ kationok, valamint a Cl^-, SO₄^2-, CO₃^2-, HCO₃^-, NO₃^-, PO₄^2-, anionok mennyiségét. A mérési eredményeket a laboratóriumok milliegyenértékben (meé/l), vagy mennyiségben (ppm) adják meg.

1.4.1 ábra. Vízminőség vizsgálati minilabor
(http://www.mohosz.hu/images/v2.jpg)

Összes anionok és kationok mennyisége

A teljes elemzés után rendelkezésünkre áll a teljes sókészlet milliegyenértékben (meé/l) kifejezve.

Az anionok és kationok mennyiségének közel azonosnak kell lenni. Amennyiben a két érték nem azonos, úgy valamelyik jelentős mennyiségű alkotó nem lett vizsgálva, vagy az elemzés hibás.

A hidrogén-karbonát, karbonát, lúgosság

A 3 meé/l (183 ppm) mennyiségű hidrogén-karbonát (HCO₃^-) nem okoz problémát, sőt néhány esetben ez a mennyiség szükséges a víz pufferkapacitásának fenntartásához. Magasabb mennyiség káros szintre emeli a víz kémhatását és kicsapódási, valamint mikroelem felvételi problémákhoz vezethet.

A karbonát (CO₃^-2) mennyisége ritkán magas az öntözővízben, a lúgosság kialakulásáért elsősorban a hidrogén-karbonát felelős.

A lúgosság kifejezés arra utal, hogy mennyi sav szükséges az oldat kémhatásának semlegesre történő beállításához. A hidroxidok, az ammónia, a bór, egyes foszfátok, szilikátok is növelik a kémhatást, de legnagyobb szerepük a karbonátoknak van. A három karbonát forma (szén-dioxid CO₂, karbonát ion CO₃^-2, hidrogén-karbonát ion HCO₃^-) egymáshoz viszonyított mennyisége határozza meg a rendszer kémhatását és puffer kapacitását, és e rendszer stabilitásától függ az eltömődés folyamata is.

A következő leírás a legtöbb kertészetben lejátszódó folyamatot vázolja fel.

- A csepegtető rendszerből a víz a termesztő közegbe kerül, ahol a nyomásváltozás és hőmérséklet emelkedés hatására
  a CO₂ a légtérbe távozik: 2H⁺ + 2HCO₃^- 2H₂O+ 2CO₂ ­↑
  ennek hatására a H⁺ száma csökken, a kémhatás emelkedik (pH).

  A megemelkedett kémhatású oldatban egyes sók oldhatósága csökken, elkezdődik a kicsapódás:

  pl. ha a pH nagyobb, mint 7,5 akkor
                     Ca(HCO₃) ₂  H₂O+ CO₂  + CaCO_3, 
  amely szilárd sóként kiválik, vízkő keletkezik.

- Ha az oldatba a MEGASOL NPK bekeverésével, vagy sav bejuttatásával H⁺ ionokat juttatunk, akkor a reakció iránya megfordul:
       CaCO₃ (vízkő)         + 2H⁺  Ca(HCO₃) ₂            jól oldható
       2 CaPO₄ (foszfát)    + 2H⁺   Ca(HPO₄)₂             oldható

Elektromos vezetőképesség (EC)

A vízben oldott ionok mennyiségével arányosan nő a vezetőképesség. Az EC nem ad lehetőséget következtetni a vízben oldott sók fajtájára, így ebből az adatból nem lehet megítélni a víz alkalmazhatóságát az öntözésre.

A gyakorlati minták mérési eredményei alapján megállapítható, hogy 1 mS/cm (1 dS/m) a víz származási helye szerint 640 és 700 mg/l közötti só mennyiségének felel meg. Ez a mérési tartomány meglehetősen pontatlan becslést tesz lehetővé az összes oldott anyagtartalomra (TDS, Total Dissolved Solids) vonatkozóan.

Néhány trágyázásra használt só, pl. a karbamid, nem vezeti az elektromosságot. Ezek használata esetén a tápoldat keverés utáni EC mérése félrevezető lehet, mert a kémiai átalakulásuk után a talajban keletkező vegyületek már elektromosan vezetnek.

A kémhatás, pH

A kémhatás jelentősége néhány esetben eltúlzott, nem lehet csak ennek függvényében nyilatkozni a víz minőségéről. Néhány esetben magas (8 pH felett) kémhatás jelenthet alacsony hidrogén-karbonát és só tartalmat.

A természetes vizek kémhatása 6,0-8,0 pH között mozog a víz származási helyétől függően.

A termesztett növények többségének az 5,6-6,8 közötti tartomány a megfelelő, ebben a tartományban optimálisan oldható a legtöbb fontos tápanyag.

Természetes talajon a 6,2-6,8 pH, mesterséges, alacsony kolloid tartalmú közegben az 5,6-6,2 pH javasolt.

Az alacsony kémhatású víz korrozív természetű, a fémcsöveket és szerelvényeket károsítja.