A kedvező hatások a talaj vízgazdálkodását érintik és annak közvetítő szerepén keresztül érvényesülnek a növényzetben.
Az öntözés kedvező hatásai:
- vízpótlás,
- a tápanyaggazdálkodás javítása,
- a talajszerkezet javítása.
- Vízpótlás
Az emberiség jelentős része olyan éghajlati övezetben él, amelyre jellemző, hogy a lehullott csapadék mennyisége nem fedezi a növények vízigényét a tenyészidőszakban és eloszlása az év során egyenetlen. A tenyészidőszakban - párosulva a nyári forrósággal - aszályos periódusok alakulnak ki. Ezekben az időszakokban a növények vízellátása kedvezőtlen, ami először a termés minőségében, majd a mennyiségében is kifejezésre jut. Az aktív gyökérzóna folyamatos ellátása vízzel, lehetővé teszi a termőhelyi potenciál maximális hasznosítását, megakadályozza a termés mennyiségének csökkenését és minőségének romlását.
A víz napközbeni porlasztásával a növényállományban elkerülhető a légköri aszály kialakulása, csökkenthető a vízfelvétel a talajból. - A tápanyaggazdálkodás javítása
A folyamatos vízellátás miatt a talaj biológiai aktivitása a tenyészidőszakban állandó. Ennek következtében a tápanyagok nagy része feltáródik, így a felvehető készlet gyarapszik. Ez igen kedvező, mivel jó vízellátottság esetén fokozódik a növények tápanyagfelvétele. - Talajszerkezet javulás
A folyamatos biológiai élet fokozza a gyökérzet tömegét, az értékesebb humuszanyagok termelését. Az elhaló gyökerek szervesanyag-tartalma és a keletkező humuszos járatok a kedvező irányú szerkezetváltozást segítik.
A kedvezőtlen hatások jelentősek lehetnek és mértékük sok esetben nagyobb, mint a kedvezőké, így a talaj termékenységben romlás következhet be. A káros hatások jelentőségét fokozza, hogy az öntözés eredménye az első termesztési évben jelentkezik, míg a káros hatások esetleg csak több év alatt alakulnak ki. A kedvezőtlen tulajdonság több évig, vagy végleg meggátolja a növénytermesztést. A talaj javítása igen nagy költséget jelenthet, szükségessé válhat mélylazítás, meszezés elvégzése, vagy nagyadagú szervestrágya kiszórása.
Az öntözés kedvezőtlen hatásai:
- szikesedés,
- tápanyagok kilúgzódása,
- a talaj tömörödése,
- a felszín kérgesedése,
- a felszín eróziója.
- A szikesedés folyamata különféle sók felhalmozódása a talajban. A sótartalom növekedése bekövetkezhet, ha az öntözővíz nátrium- és/vagy összessótartalma nem megfelelő az adott talajra, valamint ha a kilúgzással nem távozik annyi só, mint amennyi bekerül. A szikesedés bekövetkezhet akkor is, ha az elszivárgó öntözővíz megemeli a talajvízszintet és annak magas sótartalma a felszínhez közel felhalmozódik.
A nátrium sók felhalmozódása, a szolonyecesedés (alkalinization) elsősorban a talaj kedvezőtlen fizikai tulajdonságaiban (nehéz művelhetőség, rögös felszín, alacsony vízvezetőképesség és hasznosítható vízkészlet) nyilvánul meg.
A szoloncsákosodás, a sókoncentráció emelkedése (salinization) a termeszthető növények körét szűkíti. Különösen a csírázó magok, a fiatal növények érzékenyek a magas sótartalomra.
Magyarországon a sók kilúgzásának lehetősége korlátozott, mivel talajaink jelentős része alacsony vízáteresztő képességű, tenyészidőszakon kívül a fagy nem ad időt elvégzésére, nincs befogadónk a sókban feldúsult drénvíz elvezetésére.
A sófelhalmozódás szódás típusú, mely közel visszafordíthatatlan folyamat, ezért elsődleges teendő a sófelhalmozódás megelőzése, minimálisra csökkentése. Ugyanakkor a télvégi-nyáreleji csapadék mennyisége hazánkban általában elegendő arra, hogy a gyökérzónából a sókat mélyebbre, az alapkőzetbe mossa.
A növényházak fóliaborításának téli megszüntetésével elősegíthetjük a termesztőközegben és az alatta felhalmozódott sók kimosását.
A termőtalajban öntözéssel a vizet pótolva megakadályozzuk a sós talajvizek felemelkedését, így a növényzet károsodását.
Az öntözővíz eljuttatása a szántóföldi táblához sok esetben hosszú, földmedrű csatornákban történik. A víz átszivárog a csatorna oldalán és megemeli a környező területek talajvízszintjét. A talaj jelentős sótartalma együtt emelkedik a talajvízszinttel, mely egy szint felett már növeli a művelt réteg sótartalmát is. Ezt az állapotot „kritikus talajvízszintnek” nevezik és folyamatos figyelése elengedhetetlen a káros folyamatok megelőzéséhez.
